22000 FORINT FELETT INGYENESEN KÜLDJÜK A CSOMAGOD!

HA HOSSZABBAN OLVASNÁL TÖRTÉNETEKET A VERKSTADEN ÉLETÉBŐL, ITT A HELYED!

Verk-múzsák

Pintér Pálma
2024.05.06 10:08
Verk-múzsák

Mégis kik azok a Verk-múzsák? Itt elolvashatod!

2020. Amikor berobbant a koronavírus és felforgatott mindent. A Verkstaden életét is! :)

A VERK-MÚZSÁK TÖRTÉNETE

Nem mentem el a Cápák között-be. De mintha minden abba az irányba mutatott volna, hogy ez a helyes döntés: a forgatás idejére olyan beteg lettem, hogy ha akartam volna, sem tudtam volna elmondani azoknak az embereknek, hogy ki is vagyok és mit akarok. Nem álltam készen rá. Ráadásul alkotói válságban is voltam, ahogyan az minden februárban lenni szokott.

Egy hónap sem telt el, mikor bejelentette a kupaktanács, hogy be kell zárni minden boltot és vendéglátó egységet. Tudom, a normális reakció az lett volna, hogy pánikba esek, rám mégis úgy hatott a koronavírus első hullámának híre, mint egy friss tavaszi zápor, ami azért jött, hogy felszabadítson a folyamatos törnénések terhe alól.

Egy bő hónapig persze még jócskán volt mit tennem: tanárnak álltam, napi tízesért toltam a szomszéd gyerekeivel az iskolát. Majd miután végeztünk, bringára fel, Rákóra be, cuccok befotóz. Minden, ami csak fellelhető volt a boltban. Csörgött is a telefon szinte minden nap.

“Tudod, tulajdonképpen nem kell semmi, de azt szeretném, hogy talpon maradj, és ha ennek az egésznek vége, továbbra is mehessek a kedvenc kis boltomba! Szóval muti, mik vannak!” - ilyen és ehhez hasonló hívásokat kaptam. 

Ekkor jöttem rá, hogy leszakadhat az ég és jöhet bármekkora elakadás, ezeket a csodálatos embereket, a vásárlóimat, a legnehezebb helyzetekben is magam mellett tudhatom. Bennük rejlik az igazi szupererő. 

Hálám jeléül indítottam az első Verk-múzsák gyűjtést. Mi van a fejedben? Mit érzel? Van bármi, amit szívesen látnál egy turis pulóverre printelve? Ezekkel a kérdésekkel egy teljesen új fejezet nyílt a Verkstaden életében. Az időről-időre bekúszó, alattomos alkotói válságot és a világ minden tájára szétszéledt alkotó csapatot felváltotta a követőimmel közös teremtés. Innentől kezdve már ők voltak a múzsáim.

Az ezt követő éveket már együtt alakítottuk. Én mondtam egy témát, ti meg ami a csövön kifért, meséltétek, mit éreztek, megírtátok a témával kapcsolatos történeteiteket, agyament minta-ötleteiteket. Így készülnek hát a Covid óta a Verkstaden alkotások, amik nem kevés mókás pillanatot okoztak nekem és a legnagyobb örömömre, Nektek is! :)

Ettől kísérleti ruhamárka a Verkstaden. Hogy sosem tudjuk pontosan, mit hoz holnap. Mégis mindig hoz valami vicceset.

Eddigi témáink voltak:

Nagyi mondta (2021) - nagyszülők bölcsességei, tanácsai és dumái

A témában egy fotósorozat is készült, amit Katona Évivel, az Eviköt alapítójával és Szombat Éva fotóssal együtt készítettünk. A képeket ITT, a projektről szóló cikket pedig ITT tudjátok megnézni!

Gyerekszáj (2022) - gyerekek dumái, vicces, megtörtént esetek

A felnőtté válás és minden, ami azzal jár (2023)

Ha az állatok emberek lennének (2024)