BEMUTATKOZÁS
|
|
Szia, Pintér Pálma vagyok, a Verkstaden alapítója. A márka ötlete 2011-ben, egy inspiráló, Skandináviában eltöltött másfél év után született meg bennem.
A név, Verkstaden annyit jelent: A műhely.
Ezt követően mérföldkőnek számított a 2015-ös év, amikor az évekig hobbi vállalkozásként működő projekt hivatalosan is ruhamárkává nőtte ki magát. Ezekben az időkben kezdtem több izgalmas grafikussal és szabadúszó művésszel együtt dolgozni. Róluk a Vendég grafikusok menüpontban tudtok bővebben olvasni.
Szintén mérföldkőnek számított a 2018-as év, amikor végre lehetőségem nyílt saját üzletet nyitni a nyolcadik kerületben, a Rákóczi téri csarnok mellett. Hét csodálatos év után, 2025 júniusában úgy döntöttem: bezárom ezt a kis boltot, hogy kisfiam érkezésére tudjak fókuszálni. Ez természetesen nem végleges búcsú, egy nap szeretnék újra fizikai boltot, ahol ismét személyesen is találkozhatunk és nagyokat beszélgethetünk, ahogyan ebben a hét évben tettük! :)
Verk-múzsák 2020-ban, kísérleti jelleggel elkezdtem bevonni a Verkstaden követőit is a termékek alkotásának folyamataiba azáltal, hogy tematikus jelleggel az ő történeteik és ötleteik által inspirálva készítek el mintákat. A projekt a Verk-múzsák nevet kapta, amiről bővebben ITT olvashattok. |
